A bőrviszketés (pruritus) egyik leggyakoribb oka a bőr fokozott kiszáradása. A bőrszárazság első tünetei már 35-40 év között jelentkezhetnek, de 60 év felett válnak igazán gyakorivá. A panaszokat hajlamosak vagyunk elbagatellizálni, pedig a száraz bőr a vele járó krónikus viszketés miatt az életminőséget jelentősen befolyásolja. A pruritus ezen kívül komoly betegségek tünete is lehet.

A bőr öregedésének okai

A korral a bőr elvékonyodik, ráncolható, a kollagén és rugalmas rostok valamint lipidek mennyisége csökken, a faggyúmirigyek, verejtékmirigyek fokozatosan elpusztulnak – magyarázza a kellemetlen panaszok jelentkezésének okait dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Ezt a folyamatot bőröregedésnek nevezzük, melyek együttesen a bőr kiszáradásához és viszkető érzéshez vezetnek.

Kellemetlen mellékhatás: viszketés

Az idős emberek több mint felénél jellemző az úgynevezett xerosis, azaz a fokozott bőrszárazság kialakulása, mely a bőrviszketés egyik leggyakoribb oka. Emellett a bőr beidegzése is megváltozik, mely hozzájárul a viszketés élettani folyamatának kialakulásához. Kezdetben főleg a lábszárakon, háton jelentkezik, később szinte testszerte érezhetők a sokszor kínzó tünetek, melyek jellemzően az esti órákban, éjszaka a legsúlyosabbak. A vakarózás a viszketést súlyosbítja, mely újabb tüneteket provokál, így egy állandó körforgásban a tünetek tovább romlanak.

Provokáló tényezők

A bőrviszketést provokálja vagy súlyosbítja minden, ami a bőrszárazságot fokozza. Így például a hosszantartó, melegvizes fürdők, meleg szaunák, vagy a téli hideg és a száraz levegő is. A tusfürdők, habfürdők szárító hatása jól ismert, a testápolókban, kozmetikumokban lévő illatanyagok, kémiai tartósítószerek tovább súlyosbíthatják a viszketést – figyelmeztet dr. Garaczi Edina. Kutatási eredmények szerint az alvászavarok valamint a dohányzás is hozzájárul a bőrviszketés romlásához. Emellett az is ismert, hogy pszichés stressz, kimerültség, depresszió mellett a sokszor gyakrabban jelentkező tünetek nehezebben viselhetők és kezelhetők.

Betegség is okozhatja

A bőr kiszáradása mellett bizonyos betegségek, például cukorbetegség, pajzsmirigy, máj vagy vesebetegség is okozhat testszerte jelentkező viszketést, ezért ezek kivizsgálása és kezelése is szükséges.

Komplex kezelés

A bőrviszketés kezelésében legfontosabb a bőr zsírozása megfelelő testápolók segítségével, a szintetikus anyagból készült ruhák helyett pamut öltözet viselése javasolt. A viszkető érzést antihisztamin tartalmú gyógyszerek részben csökkentik, de a betegség összetett probléma betegnek és orvosnak egyaránt. A krónikusan fennálló pruritus az életminőséget jelentősen rontja, ezért a betegek vezetése, a kezelés beállítása komplex orvosi feladat.