Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Autózzon allergénmentes környezetben!

A mutatós plüsskárpit a poratkák kedvelt élőhelye, a kiömlött kávéfolt a szőnyegen ideális hely a baktériumok megjelenéséhez, a tavalyi pollenszűrővel működtetett klíma hatásfoka mellett pedig akár lehúzott ablakkal is közlekedhetnénk. Mit tegyünk, hogy az allergéneket száműzzük az autónkból?

A nyári időszakban rendszerint gyakrabban és hosszabb utakra is vállalkozunk, ilyenkor pedig fontos, hogy az autóban töltött órák alatt milyen levegőt lélegzünk be. A rossz levegőminőség különösen allergiás, asztmás betegek esetén jelenthet problémát – magyarázza dr. Magyar Donát, a Budai Allergiaközpont aerobiológusa. A következőben felsoroljuk a legfontosabb tennivalókat, melyek egy részét, még indulás előtt célszerű elvégeznünk.

1. Tisztítás kívül-belül

Az autó belső tisztítása során ne csak a műszerfalon látható porrétegre koncentráljunk, de fordítsunk figyelmet a kárpit alapos átporszívózására is, az ülésekben és szőnyegborításokban ugyanis nagy mennyiségű por, pollen halmozódik fel. Az autóban fogyasztott élelmiszer maradványain megtelepedő penészgombák, a kiömlött folyadékokon elszaporodó baktériumok, az utastérben szállított háziállatokról lehulló hámsejtek és szőr, és mindezeken felül a poratkák mind-mind kiválthatnak légzőszervi panaszokat az arra érzékenyeknél.. Használjunk gumiszőnyegeket– így a cipőnk talpán bevitt szennyeződést is könnyebben eltávolíthatjuk a későbbiekben.

2. A régit dobjuk el!

Nem érdemes idén is a tavaly használt pollenszűrővel működtetnünk a klímát, a hatásfoka ugyanis jelentősen csökken, márpedig utazás alatt, a felhúzott ablakok mellett ezzel biztosíthatjuk leginkább, hogy az allergizáló virágporokat az autó belső légterén kívül tartsuk. A klímaberendezést is érdemes évente átnézetnünk, kitisztíttatnunk, használaton kívül ugyanis penészgombák szaporodhatnak el benne, melyek tisztítás nélkül, az első használat során nagy mennyiségben jutnak majd a levegőbe.

3. Illatok és allergének

A frissen vásárolt, új autó illata ugyan semmihez sem fogható, azonban érdemes mérlegelnünk egy alapos szellőztetést, mielőtt használatba vesszük. Az illat ugyanis nem más, mint az új kárpitból, műanyagokból, ragasztókból és festékekből párolgó vegyi anyagok egyvelege. Ha a későbbiekben légfrissítővel szeretnénk például gyümölcsillatot varázsolni az autóba, számoljunk azzal, hogy néhány illatosító termék légzőszervi irritációt okozhat.

4. Utazás közben

Megfelelően karbantartott autó esetében is számolnunk kell allergének megjelenésével az autóban. Ezért mielőtt hosszú útra indulunk, lehúzott ablaknál, beszállás előtt 10 perccel kapcsoljuk be az autóban a klímát, vagy fűtést. Ez idő alatt távozik a rendszerből minden olyan anyag –penészgomba, por-, mely egészségünket károsíthatja, allergiás reakciót idézhet elő. Amennyiben magas pollenkoncentrációt jelentenek, érdemes felhúzott ablakokkal, bekapcsolt klíma mellett utaznunk, ilyen módon szűrve ki az allergéneket. Nem csak a gyorsabb haladás reményében érdemes utazáshoz a kora reggeli, vagy késő esti órákat választanunk, de ezekben az időszakokban a légszennyezettség mértéke is alacsonyabb.

0 Tovább

Allergénmentes karácsonyi menü gyermekeknek

Kisgyermekes szülőként gondolnunk kell arra, hogy a korábbi jól bevált karácsonyi menüsort a kicsi életkorának megfelelően alakítsuk át. Dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusának tanácsai segíthetnek ebben.

Mindent a maga idejében

Gyermekeknél az ételallergiás tünetek 90 százalékát a tej, tojás, szója, és a mogyoró okozza. Fontos, hogy az ételek megfelelő időben történő bevezetéséről az ünnepi menü tervezése során se feledkezzünk meg. A túl korán bevezetett táplálékok a gyermeknél hányást, hasmenést, haspuffadást, csalánkiütést okozhatnak. Kisebb gyermekek számára készítsünk ezért külön baba-menüt, de az egy év körüli gyermekek már szívesen falatoznak a család számára készített fogásokból is.

Ötletek életkor szerint

7 hónapos korig

A hozzátáplálás kezdeti időszakában törekedjünk arra, hogy a gyermek megismerje a gyümölcsök, zöldségek természetes ízét. Először préslevekkel, gyümölcslevekkel kezdjünk, majd később áttérhetünk a gyümölcspépre. Egyszerre csak egy új ízt kóstoltassunk meg a babával, ezt később kombinálhatjuk a már megszokott ízekkel. 3-5 naponta vezethetünk be új ízeket. A cukrozás, szózás mellőzésével segíthetjük azt is, hogy a későbbiekben táplálkozása során kerülje ezek túlzott használatát. A gyümölcsök természetes formában tartalmaznak cukrot, ez a fruktóz. Így tehát nem kell aggódnunk, hogy a fűszerezés, sózás nélkül készült étel ízetlen lesz a baba számára. Igazán karácsonyi jellegű ételünk a sütőtök, melyből remek főzeléket készíthetünk, ha a sütőtököt burgonyával puhára főzzük, majd pépesítjük. 7 hónapos kortól pici olajat is adhatunk hozzá, mely megkönnyíti az értékes zsírban oldódó vitaminok –például a sütőtökben található A-vitamin- felszívódását.

8-9 hónapos korban

A gyermek számára készített karácsonyi menü összeállításánál ebben az életkorban már választhatunk húsféléket is, pépesítve. Készíthetünk például gesztenyés pulykát, melyet az életkornak megfelelően enyhén fűszerezhetünk is. Köretként almaszószt szolgálhatunk fel hozzá. A pulykamellet szilvával, aszalt szilvával is tölthetjük.

9-10 hónapos korban

Ebben az életkorban készíthetünk rakott padlizsánt, vagy zöldbabot is, de karácsonyi menüként kínálhatunk töltött káposztát is. Készíthetjük darált marha, vagy sertéshúsból, de ügyeljünk rá, hogy a felnőtteknek szánt fogáshoz képest a baba ételét kevésbé sózzuk, fűszerezzük, zsiradékként pedig olajt használjunk az elkészítéséhez.

12 hónapos kor után

A legtöbb egy év körüli kisgyermek már szívesen segédkezik a konyhában és élvezettel fogyasztja azokat a fogásokat, melyeket a család többi tagja is. Allergizáló hatásuk miatt diós- és mákos bejgli helyett készítsünk inkább gesztenyés bejglit a gyermek részére. Mézet a baba 1 éves kora után kaphat, így készíthetünk mézes puszedlit is. Újdonság lehet az ünnepi asztalon a baba számára a halból készült étel. Megkínálhatjuk a halászlében főtt hallal is, de ügyeljünk rá, hogy tálalás előtt gondosan eltávolítsuk a szálkákat.

Csak ismert összetevőket!

Bármilyen, korábban nem fogyasztott étel okozhat szokatlan tüneteket a babánál, ezért az új ételek bevezetését ne az ünnepi időszakban kezdjük meg. A karácsonyi menü összeállításánál olyan alapanyagokat válasszunk, melyeket a gyermek már korábban is fogyasztott és nem okozott panaszt.

0 Tovább

Biztos, hogy őket választanád útitársnak?

Pollenek, poratka és penészgomba. Tippek az allergénmentes autózáshoz.

 allergénmentes autózás

  1. Alapos tisztítás és szárítás után használjunk gumiszőnyeget, ami praktikus darab, ha a cipőnkkel bevitt pollenektől, szőnyegre kiömlött italoktól és ezáltal a penészgombáktól rövid úton szeretnénk megszabadulni a következő takarítás alkalmával.
  2. Ha az autóban kellemetlen szag terjeng és minden elfelejtett sültkrumplit és almacsutkát felfedeztünk, nézessük át a klímaberendezést. Ezt különösebb ok nélkül is érdemes minden évben, a nyári szezon előtt megtennünk, mivel használaton kívül könnyen penészgombák szaporodhatnak el benne.
  3. Az üléseket borító szövetkárpit az otthoni kanapéhoz hasonlóan a poratkák melegágya, ezért porszívózzuk át rendszeresen.
  4. A velünk utazó házi kedvencet nem csak biztonsági okokból érdemes ketrecben szállítani, de így jelentősen csökkenthetjük a légtérbe jutó, allergizáló szőr és állati hámsejtek mennyiségét.
  5. A frissen vásárolt, új autó illata ugyan semmihez sem fogható, azonban érdemes mérlegelnünk egy alapos szellőztetést, mielőtt használatba vesszük. Az illat ugyanis nem más, mint az új kárpitból és műanyagokból párolgó festék- és egyéb vegyi anyagok egyvelege, ezek azonban könnyen irritálhatják a nyálkahártyát.
  6. Különösen pollenallergia esetén érdemes felhúzott ablakokkal, bekapcsolt klíma mellett utaznunk, ilyen módon szűrve ki az allergéneket. Nem csak a gyorsabb haladás reményében javasolt utazáshoz a kora reggeli, vagy késő esti órákat választanunk, de ezekben az időszakokban a légszennyezettség mértéke is alacsonyabb.
0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek