Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az allergiás asztma megismertetését célzó kampány zajlik több európai országban

Az Allergy Awareness Campaign nevű programsorozat 2014 júniusában indult útjára. Az EAACI szervezésében zajló kampány első lépéseként a dán főváros egy forgalmas terén, két dobozba zárt ember jelképezte, ahogyan a betegség tünetei elzárják a külvilágtól az érintetteket, vagyis az esemény fő üzenetét: „Az allergia csapdájában”. A két napos megmozdulás során az aktivisták tájékoztató anyagokat osztottak szét az érdeklődők részére.

Az EAACI fontosnak tartja a figyelmet ilyen módon is a betegségre irányítani. Felmérésük alapján az allergiás betegek száma Európában eléri a 150 milliót, s a jövőben további emelkedéstől tartanak. Kutatók szerint napjainkban három gyermekből egy allergiás, az elkövetkező tíz évben pedig vélhetően az európai lakásság felénél kimutatható lesz majd a betegség valamilyen típusa. A kampány során a betegség tüneteinek megismertetése mellett, annak egyéb következményeire is igyekeznek felhívni a társadalom figyelmét: az allergia befolyásolja az életminőséget, a betegség egyénenként eltérő súlyossági fokban jelentkezhet, kezelése magas költséggel járhat. Kiemelt figyelmet fordítanak a megelőzés, a korai diagnózis és a személyre szabott kezelés fontosságára.

A kampány egészen 2015 szeptemberéig tart. A program tematikusan felépített, az első, figyelemfelhívó, tájékoztató akciót követően 2014 októberétől a cél az asztma és az allergia kapcsolatának, mind szélesebb körben történő megismertetése.

Az ismertebb krónikus betegségekkel szemben keveset beszélünk, hallunk róla, pedig az asztma valójában közel 300 millió embert érint világszerte. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy a betegek közt kiemelkedően magas az allergiások aránya. „Az asztmás gyermekek közel 90 százalékánál, a felnőttek 65 százalékánál észlelhető allergia is, az allergiás asztma tehát az asztmás betegség leggyakoribb típusa.”

Az asztma a légutak krónikus gyulladásával járó betegség. Jellegzetes tünetei a rohamszerűen jelentkező köhögés, sípoló légzés, légszomj, zihálás és mellkasi szorító érzés. A betegek állapotát rendszerint rontja és könnyen rohamot is provokálhat a dohányfüst, a légszennyezettség, sok esetben az erős illatok, vegyszerek belélegzése is. Allergiás asztma esetén a panaszokat emellett a környezetben található allergének – pollenek, háziporatka, penészgomba, háziállatok szőre – is  kiváltják ill. súlyosbítják. A tünetek megfelelő kezeléséhez elengedhetetlen a gyógyszeres terápia. A kezelőorvos által felírt inhalációs szteroidok, hörgőtágítók és allergia ellenes orrspray-k, tabletták segítségével, az asztma és az allergia együttes kezelésével valódi javulás érhető el.

Az asztma tehát nem gyógyítható, de jól kezelhető. A megfelelően beállított gyógyszeres kezelés biztosítja a kontrollt a betegség felett. Segítségével a légúti nyálkahártyán zajló gyulladás csökkenthető, a súlyos rohamok kialakulása megelőzhető és minimálisra csökkenthető a betegség miatt iskolai, vagy munkahelyi hiányzások száma. A jól kontrollált asztma a jó életminőséghez is szükséges.  Erre hívja fel a figyelmet az EAACI több európai országban – Olaszország, Németország, Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyság – online kampány, a betegszervezetekhez, alapellátást nyújtó szolgáltatókhoz, gyógyszerészekhez eljuttatott nyomtatott kiadványok és sajtómegjelenések segítségével.

A kampány következő állomása, 2015 februárjában az ételallergiákra és a súlyos, életveszélyes tüneteket okozó anafilaxiás sokk felismerésére és megelőzésére hívja fel a figyelmet. Tavasszal a szénanátha és az allergén specifikus immunterápia kerül fókuszba, majd szeptembertől a bőrallergiák megismertetésére kerül a hangsúly.

0 Tovább

Az antibiotikum mégsem okoz asztmát?

Korábbi kutatások egyértelmű összefüggést véltek felfedezni a terhesség alatt, illetve a kora gyermekkorban szedett antibiotikum és az asztma megjelenése közt, az elmélet azonban most megdőlni látszik.

Svéd kutatók a British Medical Journal hasábjain publikálták 2006 és 2010 között végzett vizsgálataik eredményeinek összegzését, melyet közel félmillió gyermek részvételével végeztek el. Eredményeik szerint egyértelműen téves az a korábbi feltételezés, miszerint az antibiotikumok szedésének bármi köze volna az asztma megjelenéséhez. Indoklásukban szerepel többek közt az, hogy a kisgyermekkorban kezdődő asztma könnyen összetéveszthető a légúti fertőzés tüneteivel, amelyre a kezelőorvos antibiotikumot ír fel. Ha a gyermek állapota ezután sem javul, és bebizonyosodik az asztma diagnózisa, a tüneteket tévesen a gyógyszer szedésével hozzák kapcsolatba, pedig az asztma  tünetei valójában már az antibiotikum szedése előtt, azt megelőzően megjelentek.


A korábban igaznak vélt összefüggés téves mivoltát igazolja az a megállapítás is, mely szerint az asztma megjelenését önmagában is kiválthatja egy légúti fertőzés függetlenül attól, hogy a beteg emiatt szedett-e antibiotikumot, vagy sem. A kutatók a korábbi kutatások hiányosságaként róják fel, hogy az eredmények összegzése során nem vizsgálták kellő alapossággal a beteg környezetét, genetikai hátterét, életmódját, melyek szintén fontos szerepet játszanak a betegség megjelenésében. Vizsgálataik során ezért kiemelt figyelmet szenteltek a felsorolt tényezőknek.

Első körben kizárólag a terhesség alatt szedett antibiotikum hatását vizsgálták. Úgy találták, hogy ez 28%-ban növelte meg a betegség kialakulásának kockázatát a gyermeknél. Később azonban emellett a gyermek környezetét, családját, életmódját is figyelembe véve megállapították, hogy az antibiotikum szedés tényének önmagában semmilyen hatása nincs a betegség későbbi kialakulására nézve. Több családban is megfigyelték például, hogy habár az édesanya mindkét gyermekével való várandóssága idején szedett antibiotikumot, de asztma csak az egyik gyermeknél jelentkezett. A korábbi összefüggésről tehát egyértelműen állítják, hogy téves, úgy vélik, a terhesség alatt szedett antibiotikum önmagában nem okoz a születendő gyermeknél asztmát.

A korai életkorban szedett antibiotikum hatását vizsgálva a kutatók szintén arra jutottak, hogy a korábbi összefüggés téves feltételezésen alapult. Részletes vizsgálódásaik alapján megállapították ugyanis, hogy főként a légúti fertőzéssel kezelt gyermekeknél jelentkezett később asztma, az egyéb problémákra bőr-, és húgyúti fertőzésekre szedett antibiotikum nem okozott asztmát. Ez megerősíti azt a felvetésüket, miszerint a kisgyermekkorban a kezdődő asztmát, gyakran tévesen légúti fertőzésként diagnosztizálják.

Az asztma kialakulásának lehetséges okairól dr. Somogyi Éva gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy 5 éves kor alatti gyermekeknél légúti vírusfertőzés, megfázás során gyakran jelentkeznek az asztmához hasonló tünetek, ez az úgynevezett asztmás hörghurut. Ez fokozott orvosi gondozást, folyamatos megfigyelést igényel, nem szabad arra alapozni, hogy majd kinövi a gyermek. „Régóta ismert, hogy az asztmások családjában halmozottan fordulnak elő allergiás betegségek, vagyis nyilvánvaló a genetikai meghatározottság. Így ezt a tényezőt semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, a betegség kialakulásával kapcsolatos összefüggések kutatása során. Azonban nem maga a betegség, hanem az allergiás hajlam öröklődik. Ha mindkét szülő allergiás asztmától szenved, a gyermeknek 60-80 %-os esélye van a betegségre.” Dr. Somogyi Éva ezért azt javasolja, hogy azokban a családokban, ahol előfordult a betegség, fokozottan ügyeljenek a tünetekre. Forduljunk szakemberhez, ha a gyermek az őszi-téli időszakban megjelenő gyakori fertőzésekre visszatérő fulladásos rohamokkal reagál, vagy futás után zihál, levegőért kapkod, esetleg bizonyos helyzetekben – például dohos helyen, állatok között – rendszeresen fullad, köhög.

0 Tovább

Az allergiás asztma tünetei

Az allergiás asztma tünetei

Az allergiás asztma az asztmás betegségek leggyakoribb típusa. Az asztmás gyermekek közel 90 százalékánál, a felnőttek 65 százalékánál jelentkezik allergia is. A tavaszi-nyári pollenszezonban magas a levegőben található allergének száma, így különösen fontos, hogy a betegek megismerjék az asztmás rohamot provokáló tényezőket és a megelőzés lehetőségeit.

Eltérő kiváltó okok, azonos tünetek

Az asztmás betegségnek különböző típusai léteznek. Attól függően, hogy a panaszokat mi váltja ki, beszélhetünk például fizikai terhelésre rosszabbodó-, foglalkozási-, vagy allergiás asztmáról. – mondta el dr. Potecz Györgyi, a Budai Allergiaközpont tüdőgyógyásza. A betegség típusától függetlenül, az asztmás betegek állapotát rendszerint rontja és könnyen rohamot is provokálhat a dohányfüst, a légszennyezettség és sok esetben az erős illatok, vegyszerek belélegzése is. Allergiás asztma esetén a panaszok a környezetben található allergének – pollenek, háziporatka, penészgomba, háziállatok szőre - hatására is felerősödnek. A kiváltó okok tehát különbözőek, a tünetek azonban az asztmás betegség típusától függetlenül hasonlóak: köhögés, sípoló légzés, légszomj, zihálás és mellkasi szorító érzés.

A kiváltó okok keresése

Az allergiás asztma vizsgálata történhet Prick-teszt, vagy másnéven bőrpróba segítségével. Allergia esetén, az alkar bőrén ejtett vékony karcolásokra csepegtetett allergén körül duzzanat és vörösség alakul ki és viszketés jelentkezik. Súlyos allergiás tünetek, szezonban történő vizsgálat, vagy antiallergiás gyógyszeres kezelés miatt, illetve terhesség esetén és 2 év alatti gyermekeknél az allergének azonosítása rendszerint vérvizsgálattal történik. Ekkor a vérben keringő specifikus IgE ellenes antitestek szintjét határozzák meg. Ha ez emelkedett, az allergia megléte bizonyított.

Életmódváltás és gyógyszeres kezelés

A panaszokat okozó allergének azonosítása után törekednünk kell rá, hogy a környezetünkben minimalizáljuk azok előfordulását.
• A pollennaptár segítségével és az aktuális heti pollenjelentésből tájékozódhatunk az adott növény virágzásáról és lakóhelyünk levegőjének pollenterheléséről.
• Magas pollenértékeket mutató napokon tartózkodjunk minél kevesebbet a szabadban.
• A lakás szellőztetését ne a reggeli órákban végezzük, a pollen koncentráció rendszerint reggel 5 és 10 óra között a legmagasabb.
• A száradó ruhákat ne teregessük a szabadba, a nedves anyagokon a pollenszemek könnyen megtapadhatnak.
• Csökkenthetjük az éjszaka belélegzett allergének mennyiségét, ha esténként hajmosással szabadulunk meg a napközben lerakódott pollenektől.
• Kertészkedés közben viseljünk allergiások számára kifejlesztett, HEPA-szűrős szájmaszkot. Az utcán vagy kertben viselt lábbelit hagyjuk a lakáson kívül, így is csökkenthetjük a bejutó pollenek mennyiségét.
• Ha autóval utazunk, elindulás előtt javasolt legalább tíz percig alaposan kiszellőztetni, mert leállított motor mellett a gépjárműben por, pollenek halmozódnak fel. Menet közben ne az ablakokat húzzuk le, inkább a légkondicionálót használjuk, a szélvédőre irányítva.

A pollenek mindenütt jelen vannak a levegőben, így elkerülésük még a legnagyobb odafigyelés mellett sem valósítható meg teljes mértékben. A tünetek megfelelő kezeléséhez elengedhetetlen a gyógyszeres terápia. A gyógyszerek beállítása mindig egyénre szabottan történik. A tökéletes kezelés érdekében ne elégedjünk meg a recept nélkül kapható készítmények által nyújtott lehetőségekkel. A kezelőorvos által felírt inhalációs szteroidok, hörgőtágítók és allergia ellenes orrspray-k, tabletták segítségével, az asztma és az allergia együttes kezelésével, valódi javulás érhető el. Allergiás asztma kezelésében bizonyos esetekben megfontolandó az immunterápia alkalmazása is. Az évekig tartó kezelés segítségével a szervezet hozzászokik a korábban tüneteket előidéző anyaghoz, s megtanulja azt panaszok nélkül elviselni. Így az immunterápia jelentősen csökkentheti allergiás asztma esetén a rohamok gyakoriságát is.

0 Tovább

4 hiba, amit allergiásként elkövethet

Járt már orvosnál, de úgy gondolja, a tüneteket egyedül is képes csillapítani? Szed valamilyen gyógyszert, de nem tudja, pontosan mire? Csak néhány azok közül a tévedések közül, amelyekkel kínszenvedéssé változtathatjuk az allergiaszezont. Szakértőnk segítségével megoldást is kínálunk a problémákra.

„Ez csak allergia, egy kis tüsszögést még kibírok.”

Az egyik leggyakoribb tévedés az allergiával kapcsolatban. A szénanáthás tüneteket az emberek hajlamosak egy egyszerű náthához hasonlítani és elbagatellizálni a kezelés jelentőségét. Allergia bármilyen életkorban, bárkinél jelentkezhet – figyelmeztet dr. Balogh Katalin allergológus, az Allergiaközpont főorvosa.  A szakszerű terápia nemcsak a mindennapokat teszi könnyebbé, de a megfelelő kezeléssel megelőzhető a betegség súlyosbodása is. Kezeletlen esetben a betegeknél gyakran újabb allergiák jelennek meg, de súlyosabb szövődménye lehet az asztma is.

„Orrdugulásra orrcsepp, nem?”

Az sem jobb, ha a beteg érzi, hogy visszatérő panaszai vannak, emlékszik, hogy tavaly is március környékén kezdődött az orrdugulás, orrfolyás, szemviszketés, könnyezés, ezért aztán öngyógyításba kezd – számol be kedvezőtlen tapasztalatairól dr. Balogh Katalin. Keres valamilyen recept nélküli szert a gyógyszertárban és alkalmazni kezdi anélkül, hogy a tünetek kiváltó okát ismerné.  Az allergia kezeléséhez elengedhetetlen, hogy pontosan meghatározzuk, hogy mi az, ami a panaszokat okozza. Allergiavizsgálat után van lehetőségünk személyre szabott kezelést összeállítani, amivel valódi javulást érhető el. Az öngyógyítás szerencsésebb esetben csak hasztalan lesz, de van, amikor ártalmas is. A nem megfelelően használt orrcsepp például az orrnyálkahártyát is könnyen tönkreteheti. A tartós orrdugulás emellett nem ritkán vezet idült arcüreggyulladáshoz, amit esetleg operálni kell.

„Még nem érzek semmit. Az idei szezont megúszom valahogy.”

Egyben biztosak lehetünk: az allergia magától nem múlik el. Elképzelhető, hogy évente más erősségben tapasztaljuk a tüneteket, ez részben az időjárás függvénye is, de mindenképpen készüljünk fel az allergén növény virágzásának időszakára. Az Allergiaközpont főorvosa elmondta, hogy a tüneti kezelés akkor lesz a leghatékonyabb, ha a készítményeket akkor kezdjük el alkalmazni, amikor az allergén pollenek megjelennek a levegőben. Ehhez egyrészt követnünk kell az aktuális pollenjelentést, másrészt időben fel kell íratnunk a szakorvossal a szükséges gyógyszereket.

„Az allergia is csak egy állapot, nem betegség.”

Való igaz, hogy a mindennapokat nem kell, hogy az allergia határozza meg, de érdemes némi alkalmazkodással megkönnyíteni a saját helyzetünket. Nem szerencsés például a szabadban teregetnünk, mert utána a nedves ruhákra tapadt pollenek ezreit szállítjuk a házba, majd viseljük az öltözékünkön naphosszat. Reggel 5 és 10 között lehetőleg ne tervezzünk szabadtéri programot, de szeles, meleg napokon se, mert a pollenszám ilyenkor a legmagasabb. Esténkénti hajmosással az éjszakai pihenést tehetjük nyugodtabbá, de az utcai cipők, ruhák külön helységben való tárolásával is csökkenthetjük a lakásba jutó pollenek számát.

Elege van az allergiából?

Ha úgy érzi, a helyzet évről-évre romlik, a tünetek a kezelés ellenére sem múlnak el teljesen, vagy egyszerűen csak elege van a gyógyszerszedésből, akkor érdemes megismernie az immunterápiát. Ez a kezelés lehetőséget biztosít arra, hogy átlagosan 3 év elteltével akár 10-12 évre tünetmentes legyen. Dr. Balogh Katalin szerint a javulás már a kezelés első évében észlelhető, a betegek 80 százaléka a tünetek jelentős csökkenéséről számol be. Az immunterápia lényege a szervezet hozzászoktatása az adott allergénhez, célja a kóros immunválasz mérséklése, a gyógyszerszedés csökkentése. A módszer tehát nem pusztán tüneti kezelést nyújt, de segítségével elérhető az allergiás tünetek megszűnése. Az immunterápia segítségével az is megelőzhető, hogy a betegnél újabb allergiák, vagy szövődményként asztma jelenjen meg. 

0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek