Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Immunterápia: a gyermeket is védi az allergiától

A terhesség előtt megkezdett immunterápia hatására nemcsak a kismama allergiás tünetei javulnak, de a kezelés a születendő gyermeknél is csökkentheti a betegség megjelenésének kockázatát.

Közvetlen előnyök

Az immunterápia olyan tartós megoldást jelent az allergia kezelésében, mely képes hosszú évekre megszüntetni a betegség tüneteit. A 3-5 éven át tartó terápia kedvező hatásai a betegek 80 százalékánál már az első évben jelentkeznek, a későbbiekben pedig a kezelés hatására a beteg szervezete hosszú időre megtanulja panaszok nélkül elviselni azt az anyagot, az allergént, amely korábban a tüneteit okozta – ismertette az immunterápia lényegét dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. A kezelésnek ezen kívül eddig is több előnyét ismertük: képes például megakadályozni, hogy a betegnél újabb allergiák jelenjenek meg és segítségével megelőzhető az allergia súlyosbodása, az asztma kialakulása is. Az Amerikai Asztma, Allergia és Immunológia Akadémia előző évi tudományos ülésén, kutatók a kezelés preventív szerepére is felhívták a figyelmet.

Kevesebb allergiás gyermek

A résztvevő 14 és 48 év közötti hölgyek mindegyikénél diagnosztizáltak korábban szénanáthát. A vizsgálat során a résztvevőkhöz kérdőíveket juttattak el, majd ezek kiértékelése során megállapították, hogy a várandósságuk előtt immunterápián átesett nők gyermekeinél kisebb százalékban jelentkezett allergia, szemben azokkal, akik korábban nem részesültek a kezelésben. A 192 kitöltött kérdőív közül 148 hölgynek volt már egy, vagy több gyermeke a vizsgálat idején - az összesen 277 gyermek átlag életkora 11 év. A vizsgálatot végző orvosok megállapították, hogy az immunterápiával kezelt anyák gyermekeinél 54 százalék, a kezelésben nem részesülők gyermekeinél 62 százalék volt az allergiás betegségek – asztma, ekcéma, ételallergia, szénanátha - előfordulásának aránya. Az eredményeket nem befolyásolta az, hogy a kezelés a teherbeesés időpontjához képest mennyivel korábban történt.

Immunterápia és várandósság

A betegeim körében az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kezelés hatására már az első évben jelentősen lecsökken az egyéb kiegészítő, tüneti szerek alkalmazása, a későbbiekben pedig a betegnek egyáltalán nem kell majd gyógyszert szednie allergiaszezonban – mondja dr. Balogh Katalin. Hölgyek számára emellett azért is lehet jó választás az immunterápia, mert sokan idegenkednek a terhesség alatti gyógyszerszedéstől. Érdemes erre idejében gondolni, a hivatalos szakmai állásfoglalás szerint ugyanis a kezelés megkezdésére várandósság alatt nincs lehetőség, amennyiben pedig a teherbeesés a kezelés alatt történik, a kockázatok gondos mérlegelése alapján kell dönteni a folytatásról.

0 Tovább

Lélegezz fel!

Az allergia kellemetlen tünetei közül - a betegek elmondása alapján - a legtöbb problémát az orrdugulás okozza. Dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész tanácsai következnek.

 orrdugulas

Mit ne tegyünk?

A recept nélkül kapható orrcseppek használata a betegtájékoztatóban leírt időn, általában egy héten túl, nem javasolt. Az orrcseppek ugyanis a nyálkahártya térfogatának csökkentésével biztosítják a szabad légzést. A készítmények használatával az orrnyálkahártya vérellátását biztosító erek összehúzódnak, ilyen módon az érintett területen csökken a véráramlás, s az addig jelentősen duzzadt nyálkahártya mérete lecsökken. A készítmények huzamosabb időn át történő alkalmazásával azonban épp ellenkező hatást érhetünk el. A megfelelő vérellátottság biztosítására ugyanis a nyálkahártya szöveti szabályozó rendszere az ereket tágulásra készteti, így jöhet létre az a paradox helyzet, hogy az orrcseppek használata még nagyobb elzáródást eredményez.

 

Hogyan kezelhető?

A háttérben álló okok felmérése - az allergiavizsgálat mellett - történhet a fül-orr-gégészetben használt endoszkóp, vagy 3D CT készülék segítségével. Így jól áttekinthető az orrüreg teljes területe, pontos képet kaphatunk az orrnyálkahártya állapotáról, az esetleges szervi elváltozásokról is. A pontos diagnózis felállítása után a betegek minden esetben egyéni, személyre szabott kezelési tervet kapnak az orrdugulás megszüntetéséhez. Amennyiben egyéb szervi eltérés nem mutatható ki, az allergiás orrdugulás kezelésére a szakorvos által felírt, receptre kapható szerek nyújtanak hosszú távú megoldást. Ezeket a készítményeket minden esetben a felírt módon és ideig szükséges alkalmazni a kívánt hatás elérésére és a szövődmények elkerülése érdekében. A gyógyszeres kezelés hasznos kiegészítése lehet a sós vizes orröblítés, az orrnyálkahártya speciális fénykezelése- a Rhinolight terápia - vagy a száraz sókamra kúra is.

0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek