Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Változtak az élelmiszercímkék

Nagy segítség az étel allergiások és étel intoleranciások számára, hogy 2014. december 13-tól kötelezővé vált az allergének jelölése az előre nem csomagolt élelmiszereken is, így egy vendéglátó egységben és a csemege pultból kapott élelmiszereken esetében is kötelező információt szolgáltatni az allergénekkel kapcsolatban.

2011 decemberétől hatályos az európai parlament és tanács 1169/2011/EU rendelete, melynek értelmében az általános előírások 2014. december 13-tól kötelező érvényűek, míg 2016. december 13-tól már a tápérték jelölésre vonatkozó részek is kötelezőek lesznek. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa elmondta, hogy az idén december 13-a előtt forgalomba hozott termékek a készlet erejéig forgalmazhatóak, így még valószínűleg találkozhatunk nem megfelelően jelölt termékkel is, hiszen jó néhány élelmiszer több hónapig, vagy akár évekig is eltartható.

2014 december 13-tól az élelmiszereken a következők szerepelnek:

  • Élelmiszer neve
  • Összetevők
  • Kötelezően jelölendő allergének
  • Összetevők, összetevő csoportok mennyisége
  • Nettó mennyiség
  • Minőség megőrzési idő
  • Különleges tárolási, vagy felhasználási feltételek
  • Előállítók neve, címe
  • Származási ország vagy az eredet helye
  • Szükség esetén felhasználási útmutató
  • Alkohol tartalom, ha több mint 1,2%-ot tartalmaz
  • (2016-tól Tápérték jelölés)
     

Tájékoztatási lehetőségek

A rendelet szabályozza azt is, hogy milyen formában kell a tájékoztatást kivitelezni, és szerencsére egyértelműen a fogyasztók érdekeit helyezi előtérbe. Az előre csomagolt élelmiszereknél, minden esetben közvetlenül a csomagoláson kell feltüntetni az információkat.  Az előre nem csomagolt élelmiszerek esetében pedig az allergéneket feltűnően, jól láthatóan, olvashatóan, letörölhetetlen módon kell feltüntetni. Erre jó megoldás lehet a csemege pult mellett kihelyezett tábla, vagy az étlap mellett feltüntetett allergének.  Nem tekinthető szabályosnak, ha csak külön kérésre kerülnek az allergének bemutatásra, ezért bár elméletileg engedélyezett a szóbeli tájékoztatás is, a gyakorlatban ez elég nehezen kivitelezhetőnek tűnik.  A tájékoztatásért természetesen tilos többletköltséget felszámolni.

Allergének jelölése

Az allergének jelölésére többféle módszer is választhatnak a gyártók. Néhány példa: „tejpor”, „tejpor”, „tejpor”, pörkölt földimogyoró „pörkölt földimogyoró”, a lényeg, hogy jól látható, elkülöníthető legyen a  többi összetevőtől.  Szintén pozitívum, hogy a legkisebb használható betűméret is meghatározásra került. 
Az a vállalkozó, akinek a neve, vagy cégneve alatt az élelmiszert forgalomba hozzák felelős a megfelelő allergén tájékoztatásért.  Tehát bármilyen hibát, nem megfelelő módszert látunk a termék gyártójához érdemes a panaszunkkal fordulni.

Allergiát vagy Intoleranciát okozó anyagok és termékek:

1. Glutént tartalmazó gabonafélék (azaz búza, rozs, árpa, zab, tönkölybúza, kamut, illetve hibridizált fajtái) és a belőlük készült termékek.

2. Rákfélék és a belőlük készült termékek.

3. Tojás és a belőle készült termékek.

4. Hal és a belőle készült termékek.

5. Földimogyoró és a belőle készült termékek.

6. Szójabab és a belőle készült termékek.

7. Tej és az abból készült termékek (beleértve a laktózt)

8. Diófélék, azaz mandula, mogyoró, dió, kesudió, pekándió, brazil dió, pisztácia, makadámia és az ezekből készült termékek.

9. Zeller és a belőle készült termékek.

10. Mustár és a belőle készült termékek.

11. Szezámmag és a belőle készült termékek.

12. Kén-dioxid és az SO2-ben kifejezett szulfitok 10 mg/kg, illetve 10 mg/liter összkoncentrációt meghaladó mennyiségben.
13. Csillagfürt (lupin) és a belőle készült termékek.
14. Puhatestűek és a belőlük készült termékek.

Allergén jelölés a gyakorlatban

Érdemes nem csak az allergének neveit, de a számokat is megjegyezni, hiszen egyre több helyen látható az allergén jelölésnek az a fajtája, hogy egy táblára függesztik az allergiát, vagy intoleranciát okozó anyagokkal (abban a sorrendben, ahogy a rendeletben szerepel) és a termék neve mellé csak számokat írnak. Így például: Ha a csirkemell sonka neve mellet az 1., 6., 7., számok szerepelnek, akkor az azt jelenti, hogy az adott termék tartalmaz glutént, tejet és szóját is.

0 Tovább

A nyaralást is tönkreteheti a hal, vagy tengeri herkentyű allergia

A hal, vagy a tenger gyümölcseinek fogyasztását követő szokatlan tüneteket vegyük komolyan, az allergiás reakció súlyos, életveszélyes állapotot is előidézhet!

Új ízek az étlapon

A nyaralás ideje alatt előszeretettel válogatunk a helyi konyha specialitásai közül, legyen az akár a Balaton, vagy a tengerpart. A halak és a tengeri herkentyűk sokak által kedvelt főzési alapanyagok, ám nem mindenki élvezheti az így készült fogásokat. Az arra érzékenyeknél fogyasztásuk allergiát okozhat, melynek ellátása azonnali orvosi segítséget igényel.

Gyorsan jelentkeznek a tünetek

Az allergiás tünetek a halételek fogyasztását követően, rövid időn belül jelentkeznek: a legjellemzőbb az arc kipirosodása, testszerte csalánkiütés, torokduzzanat, nehézlégzés, fulladás, de a szédülés, verejtékezés is intő jel lehet. Az allergiás reakció legsúlyosabb formája, az ájulással, eszméletvesztéssel járó anafilaxiás sokk is bekövetkezhet – figyelmeztet Dr. Pintér Judit allergológus, az Allergiaközpont főorvosa. Ha a halételek, tengeri herkentyűk fogyasztása után a felsorolt tüneteket tapasztaljuk, ne késlekedjünk, mert ez az állapot orvosi kezelést igényel.

Ne kezelje kalciummal!

Az allergiás reakció kapcsán tévesen elterjedt gyakorlat, hogy a betegek kalcium injekció, vagy pezsgőtabletta segítségével próbálják a tüneteket csillapítani. Ha valódi allergiáról van szó, akkor ez nem elégséges, sőt árthat is! Az anafilaxiás sokk során a beteg vérnyomása hirtelen lecsökken, ez okozza a rosszullétet, az ájulást. A kalcium vérnyomás csökkentő hatással bír, így egyértelműen nem javasolt használni.

Hogyan kezelhető?

Ha azt látjuk, hogy valakinél halételek fogyasztását követően a felsorolt tünetek jelentkeznek, azonnal hívjunk orvost, mert csak szakember képes megfelelően ellátni a beteget. Elsődleges tehát, hogy az állapotát stabilizáljuk, de a későbbiekben mindenképp ajánlott allergiatesztet végeztetni, hogy megelőzzük az ilyen súlyos reakciót – tanácsolja dr. Pintér Judit. Az allergia vizsgálat vérből történik, és bármikor elvégezhető, a szervezetből ugyanis az ellenanyag évekkel az eset után is kimutatható.

Készüljön a megelőzésre!

Ha az allergia igazolódik, a kezelés egyetlen módja, ha a beteg a kérdéses összetevőt a továbbiakban nem fogyasztja. A allergia nem múlik el, a diétát élethosszig tartani kell. A tüneteket általában csak a halételek fogyasztása váltja ki, de egyéni érzékenységtől, az allergia súlyosságától függően egyes betegeknél már az is tüneteket okozhat, ha csak beleszagolnak a hal feldolgozása során, a készülő étel gőzébe. Az Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy az igazolt allergiás  betegeket ezért epinephrine (Anapen) injekcióval látják el, amely a kezdődő allergiás reakciót képes megfékezni, és a szakszerű ellátás megérkezéséig megakadályozza a tünetek súlyosbodását.

0 Tovább

Csalánkiütést okozhat az eperallergia

Bizonyos ételek fogyasztását követően, allergiás panaszok jelentkezhetnek. A bőrtünetek közül is kimagasló, a lakosság közel 20 %-át érintő probléma a csalánkiütés – más néven urticaria – mely a bőr felsőbb rétegeinek duzzanatával járó tünetegyüttes.

Az ödéma kialakulásának oka a hisztamin nevű anyag felszabadulása – magyarázza dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus,a Budai Allergiaközpont orvosa. Az urticaria jellegzetes tünetei, a testszerte jelentkező, viszkető csalánfoltok – az akár hónapokig is fennálló krónikus csalánkiütés kivételével - rendszerint gyorsan, akár percek alatt kialakulhatnak, és pár óra, bizonyos esetekben napok alatt elmúlnak. Súlyosabb esetekben a kiütések mellett az ajkak, szemhéjak és nyelv duzzanata is megfigyelhető.

Hisztamin és bőrtünetek

Az arra érzékenyeknél csalánkiütést okozhat a magas hisztamin tartalmú ételek, így például az eper fogyasztása is. Az ún. hisztamin-liberációt okozó anyagok allergiás reakció nélkül is képesek a hízósejtekből hisztamint felszabadítani. Az eper mellett ilyen tulajdonságokkal rendelkezik még a sajtokban is megtalálható tiramin, a tartósítószerként használt szalicil, illetve számos gyógyszer (aspirin, nem szteroid gyulladásgátlók) is.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Amennyiben az eper fogyasztását követően szokatlan tüneteket észlelünk, akár a szájüregben, a bőrön, vagy gyomor-bélrendszeri panaszok jelentkeznek, az első teendő a tüneteket okozó étel elhagyása. Ez azért szükséges, mert ha ezekkel az ételekkel a rájuk érzékeny egyén újra találkozik, a csalánkiütések ismételten megjelennek, esetleg a kiterjedésük fokozódhat, ödéma jelenhet meg az ajkakon, füleken, szemhéjakon, akár a gégében is. Ez bizony már nem veszélytelen állapot, sürgős orvosi ellátást igényelhet – figyelmeztet a doktornő.

Bármikor jelentkezhet

Allergia bármely életkorban jelentkezhet, így azoknak a felnőtteknek is érdemes komolyan venniük a tüneteket, akik korábban panaszmentesen fogyaszthatták a kérdéses élelmiszert.

A későbbi, esetleg súlyosabb problémák megelőzése mellett természetesen az akut panaszok csillapításában is kérhetjük az orvos segítségét: antihisztamin tartalmú gyógyszerek segítségével csökkenthető a csalánkiütés által okozott duzzanat és kellemetlen viszketés.

Más is okozhat csalánkiütést?

A csalánkiütés hátterében álló okok tisztázása nem csak a súlyosabb szövődmények megelőzése miatt fontos. A tüneteket számtalan egyéb tényező - gyógyszerek, tartósítószerek, egyéb élelmiszerek, kozmetikumok összetevői, bélférgek, baktériumok fehérjéi, gyomorsav-hiány, vagy túltengés - is kiválthatja. Az alapos kivizsgálás során megállapítható, hogy a panaszokat valóban az eper fogyasztása váltotta-e ki, s így az is bebizonyosodhat, hogy a kedvelt gyümölcsöt a későbbiekben esetleg mégsem kell szükségtelenül mellőznünk az étrendből.

0 Tovább

Megbetegít a glutén?

A manapság népszerű diéták többsége nem csak a szénhidrát csökkentés céljából javasolja a pékáruk, tészták fogyasztásának mellőzését. Egyes felvetések szerint a gabonák egyik összetevője, a glutén amellett, hogy jelentősen lelassíthatja a fogyást, az egész szervezetre kiterjedő panaszokat is okozhat.

Ahogyan az allergiák esetében is, úgy különböző ételintoleranciával összefüggő problémák terén is az esetek számának emelkedése figyelhető meg napjainkban – számol be tapasztalatairól dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Egyre többen küzdenek gyomorégéssel, gyomorfájással, gyakori panasz a haspuffadás is. Emellett több vizsgálat kutatja a táplálkozás szerepét, bizonyos betegségek kialakulásában is. A ma legtöbbet gyanúba kevert élelmiszerek egyik csoportja kétség kívül a gabonafélék, különösen azok egyik alkotóeleme, a glutén. A lisztérzékenység és búza allergia mellett az orvosi szakirodalomban megjelent egy új kórforma, amit gluténérzékenységnek is nevezhetünk.

Definíciója szerint a” glutén tartalmú élelmiszerek kapcsán fellépő tünetek nem cöliákiás és nem búzaallergiás személyeknél”. A lisztérzékenységtől való egyértelmű megkülönböztetése végett használják rá a non-celiac gluten sensitivity (NCGS), vagy is „nem-cöliákiás gluténérzékenység” elnevezést.

Előfordulásáról pontos adatok feltehetőleg azért nincsenek, mert sok beteg öndiagnózis alapján, orvosi vizsgálat és tanács nélkül kezd gluténmentes diétába. Habár a betegség rizikófaktorait még nem ismerjük, az eddig elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy előfordulása nők és fiatal\középkorúak körében magasabb. Ennek oka az lehet, hogy a két csoport tagjai jellemzően többször próbálkoznak a megszokottól eltérő diétával, így esetükben könnyebb felismerni a betegséget. Mivel jelenleg nincs olyan laboratóriumi vizsgálat, ami egyértelműen igazolná a betegség fennállását, a diagnózisban is nagy szerepet kap a kizárásos diéta.

„Az utóbbi évek irodalmában megjelentek olyan cikkek - és nekem is volt nem egy olyan betegem - akinek nem lehetett az eddigi szerológiai módszerekkel igazolni a cöliakiát, a bélbiopszia sem mutatott bélboholy atrófiát, mégis javított állapotán a lisztmentes diéta. Ezek a "nem-cöliákiás glutén érzékeny esetek.” –jegyzi meg dr. Hidvégi Edit.

A gluténérzékenység tünetei a glutén fogyasztását követő órák vagy napokon belül jelentkeznek, leginkább az IBS tüneteihez hasonlítanak: hasfájás, a széklet megváltozása (hasmenés és székrekedés váltakozva jelentkezhet). Emellett fejfájás, fáradtság, izom- és ízületi fájdalom, a lábak, vagy karok zsibbadása, ekcéma, vagy bőrkiütés, depresszió és vérszegénység jelentkezhet. Gyermekeknél a panaszok jellemzően a gyomor- és bélrendszer területén jelentkeznek: hasfájás, krónikus hasmenés. Egyéb tünet a fáradtság lehet. A panaszok a glutén fogyasztásának kerülésével megszűnnek, majd újra jelentkeznek, ha ismét visszakerül a beteg étrendjébe.

0 Tovább

Tehéntej-allergia és tejcukor érzékenység

Tehéntej-allergia és tejcukor érzékenység

A két betegség közti különbségek és hasonlóságok gyakran keverednek a köztudatban, pedig lényeges eltéréseket találunk mind a kiváltó okok, mind a kezelés terén. Dr.Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusának segítségével összegyűjtöttük a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mi váltja ki a panaszokat?


Alapvető különbség, hogy a tehéntej-allergia valódi ételallergia, a tünetek az immunrendszer működésének zavarából erednek, ezzel szemben a tejcukor érzékenység, vagy másnéven laktóz intolerancia nem allergia, tüneteit enzimhiány okozza. Az immunrendszer feladata, hogy a szervezet védelmét biztosítsa a kórokozók, vagy a számára veszélyes anyagokkal szemben. Allergia esetén az immunrendszer túlzott működése jön létre, minek következtében olyan anyagokkal szemben is támadást indít, amelyek valójában ártalmatlanok. Tehéntej-allergia esetén a tejfehérje az, ami a szervezetbe jutva elindítja az allergiás folyamatot – magyarázza dr. Hidvégi Edit. Laktóz intolerancia esetén a tüneteket a tejcukrot - másnéven laktózt - lebontó laktáz enzim csökkent működése okozza. Laktáz enzim hiányában a szervezet képtelen a tejcukrot megfelelően lebontani, megemészteni. A vékonybélben termelődő enzim mennyisége az életkor előrehaladtával természetes módon is csökken, ezen kívül öröklött enzimhiány, vagy bizonyos fertőzések is előidézhetik a panaszokat.

Milyen tüneteket okoz?


A tehéntej-allergia első tünetei rendszerint a tehéntej alapú tápszerek, a tejes ételek bevezetését követően, csecsemőkorban jelentkeznek. A panaszok pár percen belül, vagy a tej fogyasztását követő 1-2 hét múlva alakulnak ki. A korai tünetek csalánkiütés, nehézlégzés, hányás lehetnek. A kései tünetek: hasfájás, hasmenés, orrfolyás, visszatérő sípoló légzés lehetnek. Ritka esetekben a tehéntej-allergia életveszélyes állapotot is előidézhet. Az anafilaxiás sokk hirtelen vérnyomáseséssel, a légutak életveszélyessé váló duzzanatával jár, kezelése sürgősségi orvosi ellátást igényel. A laktóz intolerancia általában 5 éves kor felett kezdődik, tüneteinek súlyossága a szervezetben termelődő laktáz mennyiségétől is függ. A tünetek ez esetben valamivel később, a tej fogyasztását követő 60. perctől jelentkeznek: az érintettek hasfájásra, hasmenésre, intenzív bélhangokra, puffadásra panaszkodnak és ezek a tünetek akár egész nap tarthatnak.

Hogyan vizsgálható?

A tehéntej-allergia bőrteszttel, vagy kisebbeknél vérvizsgálattal igazolható. A bőrteszt során tejfehérje oldatot cseppentenek a beteg bőrére, majd azon keresztül apró karcolást ejtenek a bőr felszínén – írja le a vizsgálat lényegét a Budai Allergiaközpont orvosa.  A bőrpróba helyén keletkező csalángöb, duzzanat allergiát jelez. A vérvizsgálat során a vérben megemelkedett ellenanyag (IgE) szint igazolja az allergiát. Laktóz intolerancia kimutatására a hidrogén kilégzéses teszt alkalmazható. A kilélegzett levegő hidrogén-gáz koncentrációja normális körülmények között rendkívül alacsony. A bélben el nem bomlott és fel nem szívódott tejcukrot a bélbaktériumok használják fel, eközben hidrogén keletkezik, a H2 vizsgálat ennek kimutatására alkalmas. Amennyiben tehát a vizsgálat során a normálisnál magasabb a kilégzett hidrogén mennyisége, az a laktóz intolerancia meglétét támasztja alá. Fontos iránymutatást nyújt még a kizárásos diéta, melynek során a beteget a tejfogyasztás teljes elhagyására kérjük, majd megfigyeljük ekkor és az ismételt fogyasztásukat követően tapasztalt különbségeket.

Milyen lehetőségek léteznek a kezelésére?

Már említettük, hogy a tehéntej-allergia csecsemőknél, kisgyermekeknél jelentkezik. Jó hír, hogy legalább 95 százalékuk 3 éves korára kinövi a betegségét. Az esetek kevesebb, mint 5 százalékában lehet számítani arra, hogy az allergia későbbi életkorban is megmarad. Ilyen esetben nincs más megoldás, mint a teljes tejmentes diéta további megtartása, alternatív tejhelyettesítő élelmiszerekkel kiegészítve -például rizstej, zabtej, szójatej kókusztej - ügyelve az állati fehérje más forrásokból történő pótlására. Laktóz intolerancia esetén a diéta nem ennyire szigorú, laktózmentes tejet, savanyított tejkészítményeket fogyaszthat a beteg: sajt, túró, joghurt, kefír a tűrőképességnek megfelelő mértékben továbbra is fogyasztható.

0 Tovább
«
12

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek