Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A folytonos stressz felerősíti az allergiás tüneteket

Öröklött hajlam esetén a stressz szerepet játszhat az allergia megjelenésében, meglévő betegség esetén pedig fokozza a panaszokat. A tudatos életvezetés és a stresszcsökkentő technikák segíthetnek.

Allergia és lélek

Az allergiás hajlam genetikailag meghatározott. Egy szülő esetén 30, míg két allergiás szülő esetén 80 százalék az esélye annak, hogy a gyermeknél is megjelenjenek a tünetek – magyarázza dr. Balogh Katalin allergológus, az Allergiaközpont főorvosa. Ahhoz, hogy az öröklött hajlamból betegség legyen, sok környezeti faktor kell: ezek hívják elő, juttatják felszínre a tüneteket. Az eddigi kutatások alapján feltételezhető, hogy a beteget érő folyamatos, mindennapi stresszhelyzet is egy olyan tényező, mely szerepet játszhat az allergia kialakulásában.

Allergiás, mert stresszes és ideges, mert allergiás

Az Annals of Allergy, Asthma & Immunology folyóirat áprilisi számában közölt vizsgálatban 179 beteg állapotát követték nyomon, 12 héten keresztül. Megfigyelték, hogy az allergiás tünetek erősebben jelentkeztek azok között a résztvevők között, akik mindennapjaikban fokozott stresszhatásnak voltak kitéve. Érdekes összefüggés, hogy a tünetek fellobbanása nem minden esetben jelentkezett azonnal, előfordult, hogy a panaszok pár nappal később erősödtek fel, a stressz hatása tehát késleltetve jelentkezett. A betegeknél ezzel gyakorlatilag egy körfolyamat valósult meg: a stressz hatására fokozódtak az allergiás tüneteik, ami pedig további hangulatromlást, idegességet eredményezett.

Gyógykezelés és stresszcsökkentés

A kedvezőtlen körforgás kivédésére első körben az allergiás tüneteket kell megfelelően kezelni – tanácsolja dr. Balogh Katalin. A betegnek ismernie kell, hogy mire allergiás, követnie kell az aktuális pollenjelentést és ha az allergén növény virágzása megkezdődött, tüneti kezelést kell alkalmaznia. Ma már korszerű készítmények állnak rendelkezésre, de a tartós tünetmentességet kereső betegeknek is tudunk megoldást ajánlani: számukra az immunterápia lehet az ideális választás az allergiás tünetek ellen. Emellett persze hasznos a stresszt is csökkenteni, vagy ha ez nem működik, akkor tudatosan kezelni, a megfelelő technika elsajátításával.

Mire érdemes figyelni?

A kutatást végző orvosok elsőként a dohányzás és a túlzott kávéfogyasztás mellőzését javasolják. Nikotin helyett relaxációs- és légzéstechnika elsajátítását ajánlják a stressz csökkentésére, koffeinfüggőség helyett pedig a tudatos napirend kialakítását, melyben fontos szerepet kap az elegendő alvás. Lényegesnek tartják még, hogy a betegek kialakítsanak egy olyan egészséges napirendet, amelyben szerepet kap a rendszeres étkezés, mozgás, és jut idő kikapcsolódásra, feltöltődésre is.

0 Tovább

Allergia: a lélek betegsége?

Parlagfű szezon idején sokan, sokféle megoldást keresünk az allergiás tünetek csillapítására. A gyógyszeres kezelés mellett létezik egy módszer, mely egyrészt a stressz csökkentésével, másrészt a hatékony légzéstechnika segítségével teheti könnyebbé a pollenszezont.

Kertész Katinka, autogén trénert kérdeztük.

 Az allergiával kapcsolatos kutatások is régóta keresik az allergia és a lelki tényezők közti összefüggés okát. Az eredmények alapján feltételezhető, hogy a beteget érő folyamatos, mindennapi stresszhelyzet is egy lényeges környezeti tényező, mely szintén szerepet játszhat az allergia kialakulásában. Az allergiás tünetek többségében jól kezelhetők gyógyszeres terápia segítségével, azonban előfordul, hogy a beteg panaszai a kezelés ellenére sem javulnak. Ilyen esetekben felvetődhet, hogy a stressz nem csak a betegség megjelenésében, de a tünetek rosszabbodásában is szerepet játszhat, vagyis az állapotromlás hátterében lelki problémák állnak. A már kezelt betegeknél az új, súlyosabb tünetek megjelenésének hátterében gyakran munkahelyi, magánéleti konfliktus áll.

 

A lelki tényezők tehát fontos szerepet játszanak az első tünetek megjelenésében épp úgy, mint a már meglévő panaszok felerősödésében. A folyamatos stressz és a lelkünket nyomasztó terhek ellen úgy vehetjük fel a harcot, ha megtanuljuk saját érzelmeinket és testünk működését kontrollálni. Az autogén tréning egy olyan relaxációs módszer, amely erősíti a test természetes, öngyógyító folyamatait. A relaxációs technika elsajátításával az allergiás betegek testük tudatos megfigyelésével képessé válnak a tünetek és a betegség által okozott stressz csökkentésére is. A módszer segítségével az allergiás tünetek súlyossága terén jelentős javulás érhető el, így a gyógyszerek mennyisége egyéntől függően csökkenthető, vagy elhagyható.

0 Tovább

Asztma: hogyan készüljünk az orvosi vizsgálatra?

Az asztma jól kontrollálható krónikus betegség, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő orvos-beteg kommunikáció. Dr. Potecz Györgyi, a Budai Allergiaközpont tüdőgyógyásza elmondja, hogyan készüljünk az első vizsgálatra.

Az asztma a légutak gyulladásával járó krónikus betegség, melynek főbb tünetei a következők: gyakori, főként éjszaka jelentkező köhögés, zihálás, sípoló légzés, mellkasi szorítás, vagy nyomás. A felsorolt panaszok alapján különböző vizsgálatok segítségével – légzésfunkció, allergiavizsgálat, mellkasi röntgen, szükség esetén gyomor pH vizsgálat – a panaszok hátterében álló okok felderíthetők, s amennyiben a tüneteket valóban asztma okozza, a kezelést tüdőgyógyász végzi.

Az első vizitre érdemes a betegeknek alaposan felkészülniük. Lényeges, hogy átbeszéljük milyen gyógyszereket, táplálékkiegészítőket szednek. Tartanak-e háziállatot, dohányoznak, illetve sportolnak-e. A beteg állapotának megfelelően tanácsokat adunk a mindennapokhoz, a továbbiakban próbáljuk kizárni az asztmát súlyosbító tényezőket. A kezelőorvos segítségére lehet, ha a beteg rendszeresen lejegyzi mikor, minek hatására rosszabbodtak, illetve javultak tünetei. Az asztmás tüneteket egyaránt befolyásolhatja a stressz, az időjárás változásai, de a tünetek akár napszakonként is eltérőek lehetnek. Mindezek átbeszélése szintén fontos támpontot nyújt a gyógyszeres terápia beállításához.

A szükséges vizsgálatok elvégzése és a beteg alapos kikérdezése után a kezelőorvos összeállítja a terápiához szükséges gyógyszerek listáját. Az asztma akció tervből azt is megtudhatjuk, hogyan ismerhetjük fel az asztmás roham kezdeti jeleit, illetve milyen gyógyszereket alkalmazzunk roham esetén. A kezelőorvos elmagyarázza a készítmények alkalmazásának helyes módját, s az eszközök helyes használatát is bemutatja.

0 Tovább

Allergia és stressz

Az előző bejegyzésben az ideális nyaralóhelyekről írtunk. Most azt is elmondjuk, miért érdemes pár napra kilépni a mókuskerékből.

 allergia es a stressz

Az allergiás tünetek megjelenésének okait a kutatók a legtöbb esetben örökletes, illetve külső tényezők kölcsönhatásaival magyarázzák.

Kutatások alapján a stressz is egy olyan külső tényező, mely az allergiára hajlamos egyénnél előhívhatja a tüneteket, illetve fokozhatja azok súlyosságát.

 Német kutatóorvosok az allergiát, mint pszichoszomatikus betegséget vizsgálva már 1981-ben leírták, hogy alkati kérdés függvényében bizonyos személyeknél stresszhelyzetben allergiás tünetek jelentkezhetnek.

Megfigyelték, hogy olyan konfliktus helyzetekben, melyek során a betegek érzelmeiket kénytelenek magukba fojtani, az allergiás tünetekhez hasonlóan az orr és hörgő nyálkahártya vérbőséggel és vizenyővel, valamint fokozott nyáktermelődéssel járó duzzanata alakul ki, amelyet a hörgő izomzat görcsös állapota kísér.

Az allergia az esetek többségében jól kezelhető gyógyszeres terápia segítségével, azonban előfordul, hogy a beteg panaszai a kezelés ellenére sem szűnnek.

Ilyen esetekben felvetődhet, hogy az állapotromlás hátterében lelki problémák, munkahelyi, magánéleti konfliktusok állnak. A stressz és az erős érzelmek ronthatják, míg a relaxáció javíthatja az asztmások, illetve az egész évben fennálló tünetekkel küszködő allergiások állapotát.

0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek