Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A téli születésű babák egészségesebbek?

A várandósság utolsó három hónapja kulcsfontosságú lehet a születendő gyermek egészsége szempontjából. A magas pollenkoncentráció ebben az időszakban növelheti az asztma kockázatát.


Öröklődés és környezet

Az allergiára való hajlam öröklődik, egy szülő esetén 30, míg két allergiás szülő esetén már közel 80 százalék az esélye annak, hogy a gyermeknél is valamilyen formában jelentkezik a betegség – magyarázza dr. Hidvégi Edit gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa. Azt, hogy az öröklött hajlamból valóban kialakul-e allergia, több tényező is befolyásolja. A környezetnek különösen fontos szerepe van ebből a szempontból. Ezért javasoljuk például, hogy allergiára hajlamos kisgyermekeknél fordítsunk külön figyelmet a hozzátáplálásra, hogy a gyermek környezetében igyekezzünk minimalizálni a lakáson belüli allergének: penészgomba és poratka számát. Korábbi kutatások alapján született az az ajánlás, mely szerint allergiás családban a gyermek születésének időpontját nem célszerű a magas pollenkoncentrációval járó hónapokra időzíteni. Svéd kutatók eredményei pedig most a terhesség utolsó három hónapjának fontosságára hívják fel a figyelmet.

Az utolsó trimeszter

A várandósság utolsó harmada különösen jelentős a tüdő fejlődésének szempontjából. Erre az időszakra tehető a léghólyagocskák kialakulása, a tüdő egyre nagyobb felületének létrejötte. A 28. hét körül kezdődik azon felületaktív anyagok termelése, amelyek megakadályozzák a magzat tüdőben található léghólyagok összetapadását, ezáltal lehetővé téve a születés utáni megfelelő légzést. Az ebben a kritikus időszakban átélt kedvezőtlen külső tényezők mind károsan befolyásolják a légzőszerv megfelelő fejlődését.

Gyermekkori asztma és pollenek

Az asztma a légutak gyulladásával járó, krónikus betegség. Kialakulásának kockázatát növeli: a családi halmozódás, a passzív dohányzás, a koraszülöttség, a korai légzőrendszeri fertőzések is, a gyermekkori asztma létrejöttét illetően azonban a vezető rizikófaktor az allergiára való hajlam. A svéd Umea University kutatói 110,000 várandósság alakulását követték nyomon a gyermekek megszületését követő első év végéig. Megfigyeléseik alapján az utolsó trimeszter idején magas pollenkoncentrációban fejlődő gyermekek az első évben gyakrabban szorultak kórházi kezelésre, asztmatikus tünetek miatt. A kutatók feltételezik, hogy az öröklődés mellett az összefüggés oka a magas pollenkoncentráció, mely befolyásolja a gyermek és immunrendszerének fejlődését is. Lehetségesnek tartják, hogy az allergiás, asztmás édesanyánál ebben az időszakban kialakult súlyosabb légzőszervi panaszok miatt bekövetkező koraszülések is szerepet játszanak az asztma kialakulásában. A koraszülés ugyanis, ahogyan már korábban is említettük önmagában is a légúti betegségek rizikófaktora a születendő gyermeknél.

www.allergiakozpont.hu

0 Tovább

Kérdések és válaszok a hozzátáplálásról

Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, például az egyes ételek bevezetésének időpontjával kapcsolatban is. A következőkben a hozzátáplálással kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdésekre keresünk válaszokat, szakértőnk segítségével.

 

hozzátáplálás
Mikor kezdjük?

A babák emésztőrendszere a 4. és 6. hónap között éri el a megfelelő fejlettséget, a hozzátáplálást tehát ebben az időszakban kezdhetjük meg – magyarázza dr. Polgár Marianne   gyermek gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. A mai ajánlások a gyermek 6 hónapos koráig kizárólagos szoptatást javasolnak, ennél tovább valóban nem szabad várnunk az új ételek bevezetésével. Lehetőség szerint a hozzátáplálást még a szoptatás időszaka alatt kezdjük meg, így az anyatej védőfaktorai segíthetnek az allergiás reakciók megelőzésében.

 

Bolti, vagy házi?

A készen vásárolható bébiételek utazások alkalmával nyújtanak nagy segítséget, de használhatjuk őket például az otthon elkészített fogások mellé köretként is. A kész bébiételek szigorú előírások szerint készülnek, a baba életkorának megfelelő összetevőket tartalmazzák. Az otthon készített fogások valamivel kisebb költséggel valósíthatóak meg és mindig a gyermek szája íze szerint alakíthatjuk az összetevőket. Érdemes mindkét változatot megkóstoltatnunk, ebben a kérdésben valószínű, hogy gyermekünk dönt majd.

 

Ízesítsük-e a babaételeket?

Kezdő szülőként aggódva figyeljük, vajon elnyeri-e gyermekünk tetszését az első bébiétel. Az kezdeti kudarcok után se csüggedjünk, az étel elutasításának ugyanis több oka lehet – hívja fel a figyelmet dr. Polgár Marianne. Az elválasztást fokozatosan kezdjük, az első falatokat szoptatás után egy-két kanállal kóstoltatjuk meg a picivel, így előfordulhat, hogy egyszerűen nem éhes. Érdemes hetekkel később visszatérni a „nemszeretem” ételekre, elképzelhető, hogy akkor jóízűen elfogyasztja majd.

Minden babának meg kell tanulnia a kanállal történő étkezést, ez gyermekenként eltérő hosszúságú időt vehet igénybe. A tanulási folyamatot segíthetjük azzal, ha kezdetben csak a gyümölcsök (alma, őszibarack) levével kínáljuk meg, a pépes ételek kóstoltatása csak ezt követően történjen.

A gyümölcsök természetes formában is tartalmaznak gyümölcscukrot, vagy más néven fruktózt, mely kellemes édes ízt biztosít a baba ételeinek. A főzelékeket a baba számára a már jól ismert anyatejjel hígítva szintén kellemes ízű ételt készíthetünk számára. Külön sózásra, édesítésre éppen ezért a kezdeti időszakban nincs szükség.

 

Allergének az étlapon

Az utóbbi években a nemzetközi és a hazai orvosi ajánlások alapján korábbi időpontra tevődött át a glutén bevezetésének időpontja. Az anyatejes táplálás előnyeit kihasználva a glutént az élet 17. és 24. hete között, kis mennyiséggel kezdve adjuk. A glutén tartalmú  élelmiszerek  fokozatos bevezetésével a „lisztérzékenység”, a coeliakia kialakulásának veszélye csökkenthető, még olyan családok esetében is, ahol van már coeliakiás beteg.

 

Mi a glutén? A búza, árpa, rozs, zab fehérjéje, ami a mindennapi étkezésben a szervezet számára fontos energiát szolgáltató élelmiszerekben, a cereáliákban fordul elő. Olyan esetekben, ha a gyermek szervezete nem képes a gabonafélékben lévő fehérjét a glutént megemészteni, akkor „lisztérzékenység” coeliakia alakul ki.  A glutén megfelelő időben történő bevezetése segíti nem csak a gyermek sokoldalúbb táplálkozását, de a coeliakia és a gabonaallergia kialakulásának csökkenését is.

 

Mikor adhatunk tehéntejet a babának?

Az ételallergiák megelőzéséért sokat tehetünk, ha az allergizáló összetevőket később vezetjük be a baba étrendjébe. Különösen azokban a családokban fontos erre ügyelni, ahol előfordul allergiás betegség. Mivel a tehéntej gyakran okoz allergiát, fogyasztását 1 éves kor alatt nem javasoljuk. A túl korán megkezdett tehéntejes táplálás a csecsemőknél asztmatikus légúti tüneteket, ekcémát és hasmenést okozhat. Főzelékek készítéséhez egy éves kor alatt használjunk inkább anyatejet, vagy tápszert.

 

Meddig főzzünk külön a picinek?

A baba a hozzátáplálás megkezdését követő fél évben, nagyjából 6-12 hónapos kora közt számos új ízt ismer meg. Egyszerre csak egy új ételt vezetünk be, így könnyen azonosíthatjuk az étel fogyasztását követően esetleg jelentkező szokatlan tünet (kiütés, hasmenés) okát. Különösen több gyermekes családokban gyakori, hogy a legkisebb is azt az ételt szeretné fogyasztani a közös étkezésék során, amit a testvérei. Itt is fontos, hogy figyelembe vegyük az egyéni különbözőségeket. Vannak babák, akik már hat hónaposan kinézik a szüleik szájából a falatot, mások még két évesen is a baba-ételeket szeretik. Ha úgy látjuk, hogy a kicsi szívesebben fogyasztja a nagyobbaknak készített ételeket és életkora engedi, készítsük el számára is ugyanazt a fogást, néhány apró változtatással. A kicsinek szánt ételeket fűszerezzük kevésbé, tgy zsír helyett olajat hasehéntej helyett főzzük tápszerrel, vagy anyatejjel. Egy év közeli gyermeknél, ha módosítunk a család többi tagja számára készült ételek összetevőin, a kicsit is bátran kínálhatjuk belőle. Ilyen esetekben fontos, hoználjuk és az étel ne legyen túl sós, se túl fűszeres. Kipróbálhatunk olyan egészséges fogásokat is, amit a kicsi is nyugodtan fogyaszthat. Ez lehet akár grillezett hús, sok friss zöldséggel, de készíthetünk párolt ételeket is.

 

www.allergiakozpont.hu

 

0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek